HTML

BOTRÄNY A DINNYE UTCÁBAN

Ezen a blogon elérhetővé tesszük a Dinnye utcai és Ulaszló utcai lakóközöség szerveződését és fellépését.

Friss topikok

Kapcsolat

További turbulenciák a Dinnye utcában

2008.10.31. 18:35 Dinnye Utca

Ma felvettük a kapcsolatot az ÉPKAR ZRT.vel. Az volt a célunk, hogy ismertessük álláspontunkat: 

• Hat emelet építése jogellenes
• Az előkert beépítése jogellenes
 
Profitérdekek nem sújthatják a környéken élők életminőségét.
 
Ifjabb Szeivolt István ügyvezető igazgatónak felkínáltuk a kapcsolattartás lehetőségét. Reméljük sikerül fenntartanunk a kulturált párbeszédet az ÉPKAR ZRT.-vel. Tudnak rólunk, de jó szántukból nem fognak változtatni a terveken.  Ezek szerint van még mit tennünk!
 
Rövidesen sajtóközleményben hívjuk fel a nyilvánosság figyelmét az itteni állapotokra.  A sajtóközleménytől azt várjuk, hogy felhívja a felelős hatóságokat a beavatkozásra.
Molinókkal, azaz nagyméretű, kiakasztható plakátokkal akarjuk figyelmeztetni a vállalkozót és a lehetséges vásárlókat az épülettel kapcsolatos jogi aggályokra.  Az alábbi molinó terveket készítettük:
 
 
A molinókat jól láthatóan kell kihelyeznünk például egy ablakba vagy egy erkélyre. A Dinnye utca 12. számú ház két lakója már jelentkezett egy-egy molinó kihelyezésére. Keresünk egy harmadik jelentkezőt!

25 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://dinnyeulaszlosarka.blog.hu/api/trackback/id/tr37742757

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Urbanista 2008.11.01. 16:52:50

Jogellenes építkezés Újbudán? Tovább dagad a Dinnye utcai botrány - napi linkekA képen látható ház a kedves olvasók szerint hatemeletes vagy négy? Az építtető Épkar Zrt. szerint négy (+két tetőszint), a környék lakói szerint viszont hat. (A kérdés megvála…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lakást keresek 2008.10.31. 21:15:24

Tisztelt EPKAR!

Úgy találtam rá erre a blogra, hogy lakást keresünk. A férjemmel eléggé aggasztónak találjuk a blogon található információkat. Sajnos nem rendelkezünk megfelelő háttértudással, hogy eloszlathassuk a kétségeinket, ezért nagyon örülnénk, ha Önök ezen a fórumon (is?) közzé tennének olyan megnyugtató információkat - például, hogy csak rosszindulat/irigység/egyéb érdekeltségból jött létre ez a blog, és az egyes szakvélemények - aminek a segítségével az ulászló utcai lakás mellé mernénk dönteni.
A mai Magyarországon elképzelhető ugyanis, hogy "csakúgy" támadnak egy jó (ház)tervet, de sajnos az is, hogy teljes joggal egy rosszat...

Köszönettel,

Egy budai családanya.

lakást keresek 2008.10.31. 21:19:15

Csak hogy egyértelmű legyen mi miatt írok idemásolom a számunkra aggasztó szakvéleményt, amit a blog egy másik részéből másoltam ide:

A Budapest, XI. ker., Dinnye u. 9. - Ulászló u. 61. sz. alatti ingatlanra tervezett 24 lakásos lakóépület 2008-ban kelt VIII-3072/5/2008. ügyiratszámú építési engedély Határozatával kapcsolatban az alábbi igazságügyi építész szakértői szakvéleményt adom:

1. A tárgyi építési engedély Határozata félreérthető módon „...az ingatlanon 2 pinceszint + földszint + 4 emelet + 2 tetőszint számú" lakóépületet rögzít. Ez a megnevezés szabálytalan és szándékosan félrevezető. Egy épület lehet földszint + 4 emelet, vagy földszint + 6 emelet, vagy lehet földszint + 4 emelet tetőtér beépítéssel. A szomszédokat a tetőtérre utaló beépítés félrevezette, ezért nem fellebbeztek. Az engedélyezési eljárásnak egy korrekt utcaképterv mellett meg kellett volna állapítania, hogy egy közel egységes magasságú, zárt sorú, közel álló épületcsoport fölé minimum 6,0 m-es magassággal mered a tervezett épület.
2. Az építési engedély a XI. Ulászló u. 61. sz. telek (4522/2 hrsz. ) Ulászló utcai oldalán a beépítési szabályozási vonalat figyelmen kívül hagyva beépítteti az Ulászló utcai 5,0 m-es előkertet. A területen előkertes, többnyire zárt sorú családi és társasházak épültek. Amennyiben a területre nem készült 2003-ban Kerületi Szabályozási Terv, úgy a hivatalos helyszínraj (Térképnjásolat) szerint a korábbi „Rendezési Terv" van érvényben, melyet „Tervtanácsi javaslat" nem bírhálhat felül!
3. Az építési engedély Határozata nem foglalkozik a kötelező hatás-, zaj- és környezettanulmánnyal, így megállapítható, hogy a felelős tervező, illetve az ÉP KAR 1-2 Tárasház Kft. beruházó - építtető nem vette figyelembe a telek és környezet adottságait és a szádfalazási munkák zajszintjét. A talajmechanikai szakvélemény a kötelező fúrás helyett talaj szonda alapján állapította meg a talaj rétegsződést. Rögzítette a magas talajvízszintet, de a szádlemezek nem az előírás szerinti mélységre lettek leverve. A fentiek miatt a vízszintváltozás miatt erre a zárt környezetre, ahol a meglévő szomszédos épületek alapozási síkja magasabban van, továbbá figyelembe véve a tervezett épület nagy tömegét és magasságát, a tervezés és a kivitelezés módja jelentősen veszélyezteti a környező épületeket és esetlegesen az utak és közművek állékonyságát is.

divixy 2008.10.31. 21:42:42

A molinók elhelyezésénél fontos szempont, hogy a potenciális vevők figyelmét felkeltse a megtekintés során. Mindenképpen olyan helyen kell lenniük, ami egy "terepszemlén" jól látható, figyelemfelkeltő.

Kurucz Valéria 2008.10.31. 23:52:47

A fiam frissen felújított lakásában is (3.ház a saroktól)gondok keletkeztek a ház alapozása és építése miatt (zuhanyfülke megrepedt, ajtó deformálódott, stb.)

Véleményem szerint nem ebbe a környezetbe való egy 6 emeletes épület, mert nagyon rontaná az összképet. Annyi förmedvényt építenek a városban. legalább ezt a szép részt hagyják meg olyannak amilyennek lennie kell.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2008.11.01. 08:59:50

fogunk ám írni egyet a helyzetről természetesen, csak most félgőzön működünk! de meglesz.

irjátok be ide is 2008.11.01. 10:29:00

Írjátok be ide is!
ujbuda.hu/forum.php

Dinnye Utca 2008.11.01. 11:02:11

Szia irjátok be ide is,
beirtunk!

Rösi 2008.11.01. 15:36:26

hello Blog-Olvasók!

Mint Dinnye utcai lakos, örömmel olvasom ezt az igazan szines, demokratikus bloggot.

Ùgy tünik, legalább utólag èrtesülök/ünk arról, hogy miként is születnek bizonyos döntések.

Az épülö házról: igazán sajnálatos, hogy pont erre a pici sarokra szoritanak be egy olyan tulajdonképpen latványos épületet, amelyik nagyon jól nézne ki pl. a Petöfi- és a Lágymányosi-hid közötti Duna-part szakaszon, mindkét oldalon.

Igy, ide beszoritva azonban csak problémakat okozhat. Mint olvashattuk a blogban, 50-70, talán még több lakossal kell számolni. Gondolom az engedélyt kiadó hatóság infrastrukturálisan is végiggondolta, hogy mire is lesz itt még szüksége ennyi új embernek.
Persze lehet hogy éppen az új épület ad majd az üzleteknek, orvosoknak, a rendörségnek, mozinak, tán esetleg cluboknak, jótékonysági intézményeknek otthont.

gyuri · http://dinnyeulaszlosarka.blog.hu 2008.11.01. 16:38:09

Gratulälunk, hogy az EPKER ZRT a maga részéről teljesitette a parlagfümentesitési programot.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2008.11.01. 19:54:12

A molinókon nem ártana belőni a megfelelő ékezeteket, mert az utcaembere hülyének találhatja a kihelyezőjét. Meg esetleg "ZRT.-T", ugye.

Perillustris 2008.11.02. 01:26:24

A "Pereljük"-ös a legfontosabb, természetesen nem ebben a formában, hanem helyesen írva: elriasztja az érdeklődőket.

dinnye utca · http://dinnyeulaszlosarka.blog.hu 2008.11.02. 19:19:08

Igen a Pereljük a legerösebb, és már javitjuk.

első emelet 2008.11.03. 17:02:40

Moilinó szövegek:

PERELJÜK AZ ÉPKAR ZRT-T!
dinnyeulaszlosarka.blog.hu

ELŐKERT BEÉPÍTÉSE JOGELLENES!
dinnyeulaszlosarka.blog.hu

HÉT SZINT ÉPÍTÉSE JOGELLENES!
dinnyeulaszlosarka.blog.hu

frissszem 2008.11.03. 17:02:48

Az épület 4 emelet + 2 tetőteraszos szint. Nem tudom a lakók miért látják 6 emeletesnek, de valószínűleg az építkezés okozta méreg mondatja ezt velük.

első emelet 2008.11.03. 17:04:27

Az előbbihez...

hat emelet, hét emelet... ez megint nem az igazság, hiszen 2+1+6 emelet tehát inkább 9 (kilenc) szint ez ütősebb!!

dinnye utca · http://dinnyeulaszlosarka.blog.hu 2008.11.03. 17:15:02

Szia Elso Emelet,

Szerintem ne csianaljuk ezt a jatszmat, legyen hat emelet, es ne het szint.

Frissszem,

A epulet, foldszint, plusz hat emelet. igy a het szint.

frissszem 2008.11.03. 17:57:48

Jó. Akkor hívjuk 7 szintnek. Fszt + 4 emelet + 2 tetőteraszos szint. És akkor mi van? Ennyit engedélyeztek. Nem értem hogy ezzel a ténnyel hogy akarjátok betámadni a megrendelő céget. Hiszen ti írjátok, hogy 6 emelet jogellenes, de ez nem 6 emelet! Ez végülis egy hazugság, amit demagóg módon felhasználtok, kirakjátok az ablakotokba, hogy jogellenes... nem az. épp úgy mint az első bejegyzésben a photoshoppal menyújtott látványterv a házról.

frissszem 2008.11.03. 18:04:52

Ja! És milyen eredményre vártok? Egy félbehagyott építkezést akartok látni + 2 szintes mélygarázst és egy tönkrement kivitelezőt. Csakmert gondolom azt nem hiszitek, hogy ez olyan egyszerű, hogy a 2 felső - TETŐTÉR szintet - lekapják, azt kész...

Egyébként megértelek benneteket. A kivitelező cég építkezési stílusa botrányos.

dannyi 2008.11.03. 18:20:14

Sztem az épület egy kortárs építész szemével nagyon klasz. Bár tudom ez nem vigasztalja a környéket.
Sok sikert! Minden érdekképviseletnek!

egy budapesti lakos 2008.11.04. 12:08:44

sziasztok,
en jelenleg lakaskeresesben vagyok, es reszemrol abszolut tavoltartom magam egy ilyen rossz hiru epitkezestol. Az ember eleve huzodozik egy ujepitesu ingatlantol mert mindenhol azt hallja, hogy a minoseggel gyakran gondok vannak, de amiket eddig megtudtam errol a Dinnye utcai epitkezesrol biztositjak, hogy egyaltalan nincs bizodalmam ez irant a haz irant. Pedig a kornyek nagyon szep es kellemes es azon kornyekek koze tartozik ahol abszolut nezegetek lakasokat. Azt gondolnam, hogy nem olyan furcsa gondolat, hogy egy eppitteto oda szeretne vonzzani a leendo lakosokat es nem elriasztani vagy legalabbis egyaltalan nem torodni azzal, hogy milyen igenyek vannak. Mindebbe a legszomorubb, hogy siman lehet, hogy ezek tok szep lakasok lesznek egy tok szep kornyeken, csak a kivitelezo/eppitteto nemtorodomsege/arroganciaja miatt sokan megsem ezt a hazat fogjak valasztani. A hitelvalsag idejen szerintem erdemes lenne levadaszni a vasarlokepes celkozonseget.

Egyszoval hajra, remelem, hogy egyre tobb ilyen kezdemenyezes lesz, remelem, es, hogy ezalatal a kinalat es a kereslet kozeledni fog egymashoz. Szerintem egy ilyen orszagban lenne erdemes elni!

diehard4 2008.11.04. 12:44:24

Frisszem!

Hátrakötött kézzel, összekötött bokával versenyt futni gáton tényleg botrányos. Alvállalkozó vagyok az építkezésen de botány az hogy vagy a szomszédok tartanak be valamiért vagy azért nem halad mert az állandó feljelentgetések miatt valaki mindig kilátogat az építkezésre. Próbáljatok meg így dolgozni. Aztán ha afizetés kevés mit mondjak otthon, menjetek a szomszédba kenyérért!

Army 2008.11.04. 19:25:23

Diehard4!

Hidd el, senki nem szeretne alátok, alvállalkozók alá tenni. A magyar építőiparról hallottak(mindíg ti vagytok azok, akik futhatnak a pénzük után) amúgy is elborzasztanak mindenkit. Az itt lakók semmi mást nem szeretnének,csak tisztességet, és a rendeletek betartásával történő építkezést. Természetesen az alvállalkozók azok, akik nem tehetnek semmiről, de kénytelenek vagyunk a magunk igazáért harcolni. Itt senki nem örömködésből tiltakozik. Ha végigolvasol minden itteni topicot, tudhatod miről van szó. Tudom, hogy nehéz más munkát találni, de van más építőipari cég is rajtuk kívül.

diehard4 2008.11.05. 12:41:11

Army,

Köszi a tanácsot, de máshol meg pénz nincs. Itt legalább mindig fizetnek. Az elmúlt 5 évben 3szor mentem tönkre, mindig azért mert nem fizettek mint a nagy metroépítők meg stb. Az ember ott dolgozik szívesen ahol hagyják és ahol fizetnek. Itt csak fizetnek de nem hagyják.

divixy (törölt) 2008.11.06. 19:52:22

Diehard4!

Kedves Uram! Csak nem képzeli, hogy ezzel a problémájával az itt lakók azonosulni tudnak?
Egy százas csomag pézsét telesírtam az alvállalkozók sanyarú sorsa miatt. Ámbátor a saját fészkébe gondolom maga sem szarik? Valószínűleg nem szívesen segítene a szomszédjának, ha az egy kuplerájt akarna üzemeltetni az ablaka alatt (vagy mégis, ha jól megfizetik?) Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy ezek a derék emberek megpróbálják érvényesíteni az igazukat ráadásul abszolút törvényes eszközökkel. Az ÉPKAR -os kommentelőknek meg azt üzenem, hogy nagyon kilóg a lóláb...ha értik mire célzok.

Inpact 2008.11.06. 20:52:57

Sziasztok!
azért úgy látom haladunk. Hét föld feletti szintről és két föld alatti szintről beszélünk. Ez összesen 9.
Az épületnek a föld feletti része több mint 23 méter lesz.
Ahol nem ilyen sűrű a beépítettség, ott biztosan örülnek egy ilyen szép toronynak. Mi akik itt lakunk viszont nem értjük, h miért egy ilyen pici telken kell ezt csinálni. Azt sem, hogy mi módon kaphatott engedélyt. Az utcaképet miért nem nézte az építési hatóság, senkinek sem tűnt fel ez az aránytalanság?
arról nem is beszélek, hogy egy zsákutcába, amely eddig is szűk volt, 100 emberrel plusszal milyen lesz.
szerintetek?
rengeteg a megválaszolatlan kérdés, de szép lassan összeáll a kép.
süti beállítások módosítása